A legnagyobb erő a világon

Kathryn Kuhlman

Kathryn Kuhlman gyakran mondogatta: „Soha, egyetlen embernek sem kell vereséget szenvednie! Csak akkor győzhetnek le, ha beleegyezel.” Ő tudta, hogy ez igaz, mert mindig a világon található legnagyobb erőből merített – a Szent Szellem erejéből. Ennek eredményeként a huszadik század legnagyobb női evangélistája lett, és Szent Szellemmel telt összejövetelein több százezer ember élhette át a megváltást, a szabadulást és a gyógyulást.

Ebből az erőteljes könyvből megtanulhatod:
- A szellemi erőnlét titkát
- Hogyan töltekezhetsz be Szent Szellemmel
- Hogyan tapasztalhatod meg a korlátlan erőt a saját életedben
- Hogyan élhetsz győztes életet a Szent Szellem által
- Hogyan vetheted alá az akaratodat a Szent Szellemnek

Akarod, hogy Isten megérintse az életedet a Szent Szellem erejével? Át akarod élni az Ő dinamikus erejét életed minden napján? Amikor Kathryn Kuhlman a Szent Szellem erejéről beszélt az összejövetelein, minden jelenlévő teljes figyelemmel hallgatta, mert tudta, hogy Ms. Kuhlman megtapasztalta ezt az erőt, tanúja volt a működésének, és látta annak megnyilvánulását csodálatos gyógyulások ezreiben.

Olvasás közben megtudod majd, hogyan fogadhatod be ezt az egyedülálló erőt az életedbe, és ennek eredményeként az életed mindörökre megváltozik. Nem érzed majd magad legyőzöttnek, hanem életed minden területén élvezed az örömteli győzelmet. Amikor személyesen elsajátítod azt, amit Ms. Kuhlman ismert, megtelsz a Szent Szellem erejével – a legnagyobb erővel a világon.

Kathryn Kuhlman a Missouri állambeli Concordia közelében született egy farmon. Korai éveiben baptista volt, majd az Evangéliumi Egyházak Szövetségének (Evangelical Church Alliance) felszentelt szolgálója lett. Idővel „gyógyító evangélistaként” vált ismertté, és világszerte tartott összejöveteleket. Emberek ezrei hallgatták rendszeresen a rádióadásait. Becslések szerint ötvenéves szolgálata alatt több mint százmillióan hallották őt beszélni Isten szeretetéről és a Szent Szellem erejéről

A könyv ára: 2950.- Kiadói ár: 2510.-

Kategória: tanítás
ISBN: 9786156017314
Oldalszám: 160
Méret: 140x205
Kivitel: kartonált
Kiadás ideje: 2022. február 23.

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar