A Hamasz fia

Moszab Hasszán Juszef

Egy Hamasz-bennfentes megrázó, könnyeket fakasztó, kijózanítóan igaz története a Közel-Kelet valóságáról!
Izrael és a Hamasz viszonya napjainkban is - még Oszama bin Laden halála kapcsán is - a Közel-Keletről szóló híradások egyik leggyakoribb témája. A Hamasz fia c. könyv eddig sehol nem olvasható információkat nyújt a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezetéről.
A könyv megjelenése a sajtó szokatlanul eleven érdeklődését váltotta ki világszerte. Voltak, akik a hihetetlenül nehéz döntéseket felvállaló, így sokak életét megmentő hőst látták meg benne, mások áruló!-t kiáltottak.

Moszab Hasszán Juszef az iszlám ideológiára épült Hamasz egyik alapítója fiaként 1978-ban látta meg a napvilágot. Apja, Hasszán Juszef sejk máig a szervezet egyik kulcsfigurája, aki a könyv megjelenésével egyidőben kitagadta a fiát. Moszab mégis úgy döntött, hogy megosztja a világgal mindazt, amit felettébb sok veszéllyel együtt járó tevékenységei során átélt, megismert és megértett. Származása és apjának a szervezetben betöltött pozíciója miatt bennfentesnek, sőt egyfajta "trónörökösnek" számított. Sok-sok olyan dolgot és hires/hírhedt politikai vezetőt láthatott és hallhatott, amire rajta kívül csak nagyon kevés embernek volt módja. A könyv egy lebilincselő beszámoló terrorról, árulásról, politikai intrikáról és hihetetlen döntésekről. Fellebbenti a fátylat saját titkos szerepéről, a Sin Béttel való kapcsolatáról is, meg arról, hogy miben látja a Közel-Kelet békéjének egyetlen esélyét. Olvashatunk életének előre nem látható fordulatairól ... és ráadásként A Fordulat történetét is megismerhetjük...

A könyv ára: 3490.- Kiadói ár: 2970.-

...még többet a könyvről >>>


Kategória: életrajz
ISBN: 978-963-890-087-6
Oldalszám: 288
Méret: 159 x 238 x 25
Tömeg: 540g
Kivitel: kemény tábla védőhuzattal
Kiadás ideje: 2011. január 1.

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a
webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar