Jézus meghallgat – Jézus válaszol

A békesség, öröm és reménység imái a naponkénti elcsendesedéshez

Sarah Young

Sokan úgy vagyunk vele, hogy szeretnénk imádkozni, de nem tudjuk biztosan, mit mondjunk, vagy hogyan fogjunk hozzá.
Sarah Young, a Jézus hív – Jézus szólít bestseller szerzője ebben a könyvében egy 365 napig tartó útra invitál, hogy igeversekre épülő imádságok segítségével kerüljünk közelebb ahhoz, Aki maradéktalanul szeret bennünket.

Akár évek óta gyakorlod az imádkozást, akár most próbálod ki először, a Jézus meghallgat – Jézus válaszol békességről, örömről és reménységről szóló imádságai vezérfonalként szolgálhatnak a naponkénti elcsendesedésedhez. Az imádságok után felsorolt igehelyek újra meg újra Isten Igéjéhez terelgetnek vissza.

Tapasztald meg te is, milyen csodálatos módon képes az imádkozás megváltoztatni a szívedet, befolyásolni az életedet és elmélyíteni az Istennel való kapcsolatodat.

Sarah Young művei az elmúlt két év legnagyobb könyvsikerei közé tartoznak. Milliók vásárolták és vásárolják angolul és más nyelveken is. Magyarországon megjelent "Jézus hív – Jézus szólít" című könyve szintén sokak számára jelentett bátorítást, vigasztalást.
A szerző filozófiai és lelkigondozói diplomákat szerzett több egyetemen végzett tanulmányai során. Férjével együtt sok-sok országban tartanak előadásokat, lelkigondozói alkalmakat. Misszionáriusi szolgálatuk pedig az ausztráliai Perthben zajlik, ahol japán emberek felé szólják a legcsodálatosabb hírt.

A könyv ára: 4490.- Kiadói ár: 3815.-

Kategória: tanítás
ISBN: 978-615-6017-33-8
Oldalszám: 400
Méret: 140x205
Kivitel: kartonált
Kiadás ideje: 2022. május 13.

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar