Isten szereti a nőket

DR. SCARLETT HORTON

Ki mondta, hogy ez a világ csak a férfiaké? Bizonyára nem Isten volt az. Ő szereti a nőket, és szívesen felemeli a lányait, hogy boldog és sikeres életet éljenek. A Példabeszédek 31. fejezetében pedig bemutatja nekünk, milyen az erős asszony. Ezt a példaképet egykor maga a szerző, Scarlett Horton is divatjamúltnak látta, amelynek semmi köze nincs a mai nőkhöz. Isten azonban teljesen más megvilágításba helyezte számára a „derék asszonyt”. Ez a könyv egy utazás, amelyben Scarlett végigkísér bennünket a Példabeszédek 31. fejezetének sorain, hogy mi is felismerhessük, hogyan lehetünk Krisztusban erősek, gazdagok, fizikailag egészségesek és egymás iránt nagylelkűek. Most rajtad a sor: bújj bele abba a cipőbe (magas sarkúba, természetesen), amelyben eljuthatsz a Krisztus által teremtett szépségedre, telve az Ő erejével és jellemével, hogy hatással lehess a körülötted levő világra! DR. SCARLETT HORTON a Rhema Bible Training College bibliaiskolájában végzett 1981-ben. Az alabamai Birminghamben található Samford Egyetemen végezte el az alapképzést, majd a Floridai Állami Egyetemen szerezte meg a mesterfokozatot, doktori címét pedig a kaliforniai School of Bible Teológiai Egyetemen. 1982-ben szentelték fel lelkészi szolgálatra, és azóta tanítja Isten Igéjét Amerikában és szerte a világon. Gyakorlatias, humoros, való életből vett példákat alkalmazó megközelítése nagyon népszerű a keresztény életmóddal kapcsolatos tanítások körében. Különösen szereti átadni azokat az igazságokat, amelyek Istennek a nőkre vonatkozó tervét érintik – merész tanításai sokakat inspiráltak és motiváltak arra, hogy beteljesítsék sorsukat Jézus Krisztusban. Scarlett Floridában él a férjével, dr. David Hortonnal, ahol pásztorként, valamint a Horton Ministries International szervezetben szolgálnak.

A könyv ára: 2790.- Kiadói ár: 2370.-

Kategória: tanítás
ISBN: 978-615-6017-14-7
Oldalszám: 176
Méret: 140x215
Kivitel: kartonált
Kiadás ideje: 2020. november 18.

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar