Légy bátor, és vezess!

Bill Hybels

A háromszázhatvan fokos vezetők vezetői ajándékukat nemcsak délre irányítják, a gondjaikra bízott emberek felé. Megtanulnak észak felé is vezetni, hatást gyakorolva azokra, akik tekintélyben felettük állnak, valamint kelet és nyugat felé, hatást gyakorolva társaikra. A legfontosabb azonban, hogy megtanulják az iránytű mutatóját középen tartani önmaguk vezetése által fenntartva saját életükben az összhangot, hogy képesek legyenek biztosítani a lehető legteljesebb útmutatást mások számára.

A valaha is írt legfontosabb könyvében Bill Hybels azt osztja meg, amit a Willow Creek pásztorlásának csaknem harminc éve alatt tanult a keresztyén vezetésről. A Légy bátor, és vezess! az ő ajándéka neked, a helyi gyülekezeted vezetőjének. Mivel Bill szavaival élve, a helyi gyülekezet a világ reménysége - jövője pedig elsősorban a te kezeidben nyugszik.

BILL HYBELS a Willow Creek Community Gyülekezet vezető lelkipásztoraként szolgál az Illinois-i South Barrington-ban. A Willow Creek a Chicago környékén élő Isten után vágyakozók felé végzett evangélizáció folytán Észak-Amerika egyik leglátogatottabb gyülekezetévé vált. Hybels számos könyv szerzője, mint például a Rob Wilkins-szel együtt írt díjnyertes Descending into Greatness, vagy a feleségével, Lynne-nel írt Fit to be Tied és Rediscovering Church, valamint az Honest to God?

A könyv ára: 2500.-

Kategória: vezetés
ISBN: 978-963-865-073-7

 

 

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar