Számítasz Istennek!

Derek Prince

AZ ISTEN SZEMÉBEN VALÓ ÉRTÉKESSÉGED ÉS IDENTITÁSOD FELFEDEZÉSE

Egy olyan korban élünk, amikor igen könnyű az isteni rendeltetésű sorsunkat elhibáznunk. Sok esetben modern korunk normáihoz mérjük magunkat – és néha úgy, hogy közben ennek tudatában sem vagyunk. Azonban, ha fel tudnánk fogni, milyen óriási mértékben számítunk Istennek, akkor a körülöttünk lévő világra – és magára az örökkévalóságra is – egészen más szemmel tekintenénk.
Teljes mértékben meg vagyunk győződve arról, hogy ezekben a kihívásokkal teli napokban a Gyülekezetnek sürgetően nagy szüksége van azon jellegű, érdemi és lényeges tanításra, melyet e könyv kínál nekünk.

Derek Prince, kinek igei tanítását mélység, éleslátás és szeretetteljes gyengédség jellemzi, segít megnyitni szemünket minden idők egyik legnagyszerűbb igazságának meglátására, mely szerint:

Felbecsülhetetlenül értékes vagy az Úr számára!

Szabadulj meg tehát a bűntudattól, bizonytalanságtól, félelemtől és szégyenérzettől. Foglald el a számodra kijelölt, különleges helyet Isten egész teremtett világában. Mindeközben pedig meglátod igazi értékedet Annak szemein keresztül, Aki mindent odaadott érted!

A könyv ára: 2875.-

Kategória: tanítás
ISBN: 9789638974938
Oldalszám: 224
Méret: 140×210 mm
Tömeg: 281g

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar