János 5:1
Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe.
|
János
5:1
Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe.
|
János
5:1
Ezek után Jézus felment Jeruzsálembe a zsidók ünnepére.
|
János 5:2
Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van.
|
János
5:2
Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.
|
János
5:2
Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amit héberül Betesdának hívnak. A medencének öt csarnoka van.
|
János 5:3
Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását.
|
János
5:3
A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását.
|
János
5:3
Itt nagyon sok beteg feküdt, voltak köztük vakok, sánták és bénák.
|
János 5:4
Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: a ki tehát először lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémű betegségben volt.
|
János
5:4
Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).
|
János
5:4
(„Időnként ugyanis leszállt a tóra az Úr angyala, felkavarta a vizet, és aki ilyenkor elsőként lépett a tóba, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.”)
|
János 5:5
Vala pedig ott egy ember, a ki harmincnyolcz esztendőt töltött betegségében.
|
János
5:5
Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.
|
János
5:5
Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc éve beteg volt.
|
János 5:6
Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?
|
János
5:6
Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?"
|
János
5:6
Jézus látta, hogy ott fekszik. Tudta, hogy milyen régóta beteg, és megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?”
|
János 5:7
Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.
|
János
5:7
A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem."
|
János
5:7
Erre a beteg így felelt: „Uram, nincs senki, aki segítene bevinni a medencébe, amikor a víz felkavarodik. Mire odaérek, mindig valaki más lép be előttem.”
|
János 5:8
Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!
|
János
5:8
Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!"
|
János
5:8
Ekkor Jézus ezt mondta: „Kelj fel, fogd az ágyadat, és járj!”
|
János 5:9
És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala.
|
János
5:9
És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.
|
János
5:9
Az ember pedig azonnal meggyógyult, felvette az ágyát, és járni kezdett. Aznap szombat volt,
|
János 5:10
Mondának azért a zsidók a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad néked a nyoszolyádat hordanod!
|
János
5:10
A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat."
|
János
5:10
ezért a zsidók így szóltak a meggyógyított emberhez: „Szombat van, a Törvény szerint nem szabad felvenned az ágyadat.”
|
János 5:11
Felele nékik: A ki meggyógyított engem, azt mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj.
|
János
5:11
Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!"
|
János
5:11
Erre ő ezt válaszolta: „Aki engem meggyógyított, az mondta, hogy vegyem fel az ágyamat, és járjak.”
|
János 5:12
Megkérdék azért őt: Ki az az ember, a ki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj?
|
János
5:12
Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?"
|
János
5:12
A zsidók megkérdezték tőle: „Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel az ágyadat, és járj?”
|
János 5:13
A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen.
|
János
5:13
De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt.
|
János
5:13
De a meggyógyított ember nem tudta, ki volt az, mert Jézus eltűnt a tömegben.
|
János 5:14
Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!
|
János
5:14
Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled."
|
János
5:14
Később Jézus találkozott vele a Templomban, és így szólt hozzá: „Most meggyógyultál, de többé ne vétkezz, nehogy valami rosszabb dolog történjen veled!”
|
János 5:15
Elméne az az ember, és hírül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, a ki őt meggyógyította.
|
János
5:15
Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.
|
János
5:15
Az ember elment, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította.
|
János 5:16
És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarták őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton.
|
János
5:16
A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt.
|
János
5:16
Ezért a zsidók üldözni kezdték Jézust, mivel mindezt szombaton tette.
|
János 5:17
Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
|
János
5:17
Jézus így szólt hozzájuk: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom."
|
János
5:17
Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mindig dolgozik, ezért nekem is dolgoznom kell.”
|
János 5:18
E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel.
|
János
5:18
Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.
|
János
5:18
Emiatt azután még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem a saját Atyjának nevezte Istent, s így egyenlővé tette magát vele.
|
János 5:19
Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.
|
János
5:19
Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.
|
János
5:19
Jézus így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak azt, amit lát az Atyától. Mert amit az Atya tesz, azt teszi a Fiú is.
|
János 5:20
Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, a miket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csudálkozzatok.
|
János
5:20
Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. Sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti csodálkozzatok.
|
János
5:20
Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy ti csodálkozzatok.
|
János 5:21
Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is a kiket akar, megelevenít.
|
János
5:21
Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
|
János
5:21
Mert ahogyan az Atya feltámasztja a halottakat, és életet ad nekik, ugyanúgy a Fiú is életet ad azoknak, akiknek akar.
|
János 5:22
Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta;
|
János
5:22
Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át,
|
János
5:22
Az Atya senkit sem ítél el. Az ítéletet átadta a Fiúnak,
|
János 5:23
Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.
|
János
5:23
hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte.
|
János
5:23
azért, hogy mindenki ugyanúgy tisztelje a Fiút, mint ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút elküldte.
|
János 5:24
Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
|
János
5:24
Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.
|
János
5:24
Igazán mondom nektek: aki hallja a szavaimat, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, és nem ítélik el, mert már átment a halálból az életre.
|
János 5:25
Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek.
|
János
5:25
Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.
|
János
5:25
Igazán mondom nektek: eljön az idő, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia hangját, és mindenki aki meghallja, élni fog.
|
János 5:26
Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában:
|
János
5:26
Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
|
János
5:26
Ahogyan az Atya az élet forrása, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy az élet forrása legyen.
|
János 5:27
És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia.
|
János
5:27
Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.
|
János
5:27
Az Atya hatalmat adott neki, hogy ítélkezzen az emberek fölött, mert Ő az Emberfia.
|
János 5:28
Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát,
|
János
5:28
Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,
|
János
5:28
Ne csodálkozzatok ezen. Eljön az idő, amikor mindazok, akik a sírban vannak, meghallják a Fiú hangját,
|
János 5:29
És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.
|
János
5:29
és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.
|
János
5:29
és kijönnek a sírból. Akik jót tettek, az életre támadnak fel, akik pedig rosszat, azok ítéletre támadnak fel.
|
János 5:30
Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.
|
János
5:30
Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem."
|
János
5:30
Én magamtól semmit nem tehetek. Úgy ítélek, ahogyan az Atyától hallom. Az én ítéletem igazságos, mert nem azt teszem amit én akarok, hanem azt teszem, amit az akar, aki elküldött engem.
|
János 5:31
Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz.
|
János
5:31
"Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz.
|
János
5:31
Ha saját magamról tanúskodnék, az én tanúskodásom nem lenne igaz.
|
János 5:32
Más az, a ki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, a melylyel bizonyságot tesz rólam.
|
János
5:32
Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik.
|
János
5:32
De van valaki, aki tanúskodik rólam, és én tudom, hogy amit ő mond, az igaz.
|
János 5:33
Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról.
|
János
5:33
Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról.
|
János
5:33
Ti elküldtétek az embereket Jánoshoz, és ő az igazságról beszélt.
|
János 5:34
De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok.
|
János
5:34
Én azonban nem embertől kapom a bizonyságtételt, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek.
|
János
5:34
Nekem azonban nincs szükségem arra, hogy az emberek tanúskodjanak rólam. Azért mondom ezeket, hogy megmeneküljetek.
|
János 5:35
Ő az égő és fénylő szövétnek vala, ti pedig csak egy ideig akartatok örvendezni az ő világosságában.
|
János
5:35
Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni.
|
János
5:35
János olyan volt, mint egy égő és világító fáklya, de ti elhatároztátok, hogy csak rövid ideig akarjátok az ő világosságát élvezni.
|
János 5:36
De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, a melyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, a melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem.
|
János
5:36
Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el.
|
János
5:36
Az én tanúskodásom azonban erősebb, mint Jánosé, mert azok a dolgok, amelyekkel az Atya megbízott, és amelyeket teszek, bizonyítják hogy az Atya küldött engem.
|
János 5:37
A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.
|
János
5:37
De az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok,
|
János
5:37
Sőt az Atya maga is, aki engem elküldött, tanúskodott rólam. Ti soha nem hallottátok a hangját, és nem láttátok az arcát,
|
János 5:38
Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ő elküldött, ti annak nem hisztek.
|
János
5:38
és az igéje sincs meg bennetek maradandóan, mert abban, akit ő elküldött, nem hisztek.
|
János
5:38
és nem is marad bennetek az ő üzenete, mert nem hisztek abban, akit ő elküldött.
|
János 5:39
Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;
|
János
5:39
Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot,
|
János
5:39
Azért tanulmányozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azok által kaptok örök életet. Pedig ezek is rólam tanúskodnak.
|
János 5:40
És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!
|
János
5:40
és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
|
János
5:40
Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
|
János 5:41
Dicsőséget emberektől nem nyerek.
|
János
5:41
Én nem fogadok el dicsőséget emberektől,
|
János
5:41
Nem keresem az emberektől jövő dicséretet.
|
János 5:42
De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs bennetek:
|
János
5:42
rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.
|
János
5:42
Ismerlek titeket, és tudom, hogy nincs meg bennetek Isten szeretete.
|
János 5:43
Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.
|
János
5:43
Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok.
|
János
5:43
Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtok el. De ha valaki más a saját nevében jönne, azt elfogadnátok.
|
János 5:44
Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek?
|
János
5:44
Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?
|
János
5:44
Hogyan is tudnátok hinni? Egymástól szívesen fogadjátok a dicséretet, de azt a dicséretet, ami az egyetlen Istentől jön, nem keresitek.
|
János 5:45
Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek.
|
János
5:45
Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek.
|
János
5:45
Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál! Maga Mózes vádol majd titeket, akiben reménykedtetek. Mert ha Mózesnek hinnétek,
|
János 5:46
Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő.
|
János
5:46
Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő.
|
János
5:46
nekem is hinnétek, mert ő rólam írt.
|
János 5:47
Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?
|
János
5:47
Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?"
|
János
5:47
Ha pedig Mózes írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek annak, amit mondok?”
|